A bennem élő hős

Egy önismereti nap a bátorság és az
önbizalom megerősítéséért

Vannak időszakok az életünkben, amikor azt érezzük, hogy valami változásra lenne szükség, körülöttünk, bennünk.

Lehet, hogy már régóta foglalkoztat egy döntés. Lehet, hogy váltani szeretnél, másképp szeretnél működni egy kapcsolatban, a munkádban vagy önmagaddal.

Talán már körvonalazódik is a következő lépés, mégis nehéz megtenni.

És sokszor nem azért, mert nem tudjuk, mit szeretnénk. Nem azért, mert nincs bennünk rá képesség, hanem mert a félelmeink, a bizonytalanságaink vagy a régi mintáink sokszor erősebbnek tűnnek.

Pedig képesek vagyunk rá, hiszen mind bátornak születtünk.

Ez inspirált bennünket arra, hogy létrehozzunk egy új, egész napos önismereti workshopot.

Ez a nap arra hív, hogy egy kis időre kiszakadj a hétköznapokból, a figyelmedet önmagadra fordítsd, és kapcsolódj a benned élő Hőshöz.

Hiszen mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor a döntéseink, kihívásaink és félelmeink próbára tesznek bennünket. A hős nem attól hős, hogy nem fél, hanem attól, hogy a félelmei mellett is képes meglátni a lehetőségeket és megtenni a következő lépést.

Különböző önismereti folyamatokon keresztül ránézünk arra, mi tart vissza, felfedezzük a saját erőforrásainkat, és megerősítjük azt a belső minőséget, amelyből könnyebb bízni önmagunkban és bátran cselekedni.

A nap során több, egymást kiegészítő önismereti eszközzel dolgozunk, többek között Aromaterápiával, Bach-virágokkal, Számmisztikával, és más élményalapú módszerekkel.
A hangsúly azonban nem a módszereken, hanem a saját tapasztaláson és a személyes felismeréseken lesz.

Kinek ajánljuk?

Ha úgy érzed, hogy…

● egy fontos döntés előtt állsz;
● szeretnél nagyobb bizalommal kapcsolódni önmagadhoz;
● gyakran visszatartanak a félelmeid vagy a bizonytalanságaid;
● szeretnél közelebb kerülni a saját belső erődhöz;
● nyitott vagy az önismereti munkára és a saját élményű tapasztalásra.

Mire számíthatsz?

● egy biztonságos, megtartó csoportfolyamatra;
● vezetett önismereti gyakorlatokra;
● több, egymást kiegészítő módszer támogató erejére;
● egy illatra, amely végigkíséri a napodat, és a workshop után is elkísérhet a mindennapokban;
● olyan felismerésekre és belső megerősödésre, amelyek a hétköznapokban is veled maradhatnak.

Időpont: 2026. augusztus 15. (szombat)
Idő: 10:00–17:30
Helyszín: Omniverzum Szabadegyetem, 1131 Budapest, Váci út 4.
Részvételi díj: 27. 900 Ft (Omniverzum diákoknak 23.900 Ft)
Létszám: maximum 12 fő

A részvételi díj tartalmazza a teljes workshopot, a nap során használt eszközöket, valamint egy saját hazavihető illatot is, amely a workshop után is támogathat a mindennapokban .

Jelentkezés az alábbi űrlapon:
https://forms.gle/DngAuvUJ6LdmuT8E8

Várunk sok szeretettel!

Klányiné Hudecz Tímea | Spirituális önismereti segítő, Számmisztikai konzulens
Szántó Adrienn | Spirituális önismereti segítő, Bach-virág és aromás életmód tanácsadó

Ha megérintett ez a kis történet olvass tovább. Itt kérheted 3 részes ingyenes "Spiri-mini-tréningünket" amiben bemutatjuk az Omniverzum Szabadegyetem módszereit, majd rendszeresen küldünk léleképítő, önismeret fejlesztő tartalmakat.

ITT Kérheted INGYENES mini tréningünket >>>

Tudati fejlődés

Képzési lehetőségek az Omniverzum Szabadegyetemen

Személyes képzéseink

Ismerd meg az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit, válassz személyes képzéseink közül.

Távoktatás képzéseink

Otthonodból, saját időbeosztásod szerint is elvégezheted az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit.

Online tanfolyamok

Rövidebb, online kurzusainkon egy-egy spirituális részterületet sajátíthatsz el, akár otthonodból.